Ki az a Profi Bestie?

Történetem

25 évesen tele voltam tervekkel: tanítani, utazni, világot látni akartam. Egy holland bringatúrán hirtelen összeestem. Pár nap múlva a kezembe kaptam a lesújtó diagnózist: előrehaladott daganat. Egy pillanat alatt életerős fiatal nőből rákos beteg lettem. Az orvosok azt mondták, ha esetleg túlélem, akkor is le kell mondanom a tanításról és az utazásról örökre. Pedig ezekért éltem.

A jóslatok ellenére két év alatt sikerült felépülnöm. De a gyógyulás után jött a legnagyobb kihívás: hogyan éljek újra félelem nélkül? Hogyan erősítsem meg a testemmel együtt a lelkemet és az önbizalmamat? Az írás lett a kapaszkodóm. Naplózni kezdtem, és  ez segített átlendülni a kríziseken. Nemcsak a betegség idején, hanem később is, mikor Ázsiában éltem, ahol megtapasztaltam, hogy messze a hazától támogatás nélkül, mennyire nehéz fenntartani  a belső biztonságot és a lelki egyensúlyt.

Megtanultam, hogy az önbizalom nem adottság, hanem újraépíthető, akár a nulláról is. A betegségem idején mások hite tartott életben, de a gyógyulásomhoz az kellett, hogy én is újra higgyek magamban. Ez a folyamat tanított meg arra, milyen erős kapcsolat van az önbizalom és a lelki egészség között.

Bejártam és járom  a világot azóta is. A tanításról sem mondtam le, sőt! Több ezer embert tanítottam angolra az elmúlt húsz évben, és számos tréninget tartottam. Magán- és vállalati nyelvtanárként nap mint nap megtapasztaltam, hova képesek eljutni a felnőtt diákjaim sok év frusztráció és sikertelenség után, ha előbb az önbizalmukat tesszük rendbe.

2012-ben elvégeztem a Semmelweis Egyetem mentálhigiéné szakát, mert tudtam, hogy nemcsak tanítani, hanem profi segítőként is kísérni szeretném az embereket.
Mentálhigiénés és szociális segítőként fiatal lányoknak tartottam önismereti és önbizalomfejlesztő tréningeket, valamint többszáz órányi egyéni beszélgetést. Ezekben újra és újra ugyanazt láttam: sokan a családból hozzák a rossz mintákat és alacsony önértékelést és ez különösen a lányokra, nőkre jellemző.. A munkám során megtapasztaltam, hogy a valódi gyógyulás ott kezdődik, amikor egy nő újra elhiszi magáról, hogy értékes és szerethető.

Ma Profi Bestie-ként azokat a nőket segítem, akik hajlandóak tenni magukért, mert megunták, hogy egy helyben toporogjanak. Hiszem, hogy semmi sincs kőbe vésve, és hogy minden nő képes újrakezdeni, ha kellő figyelmet és bátorítást kap.

Én hiszek benned. Jössz velem?

                                Üdvözöllek addig is, 

Profi Bestie

Visszajelzések

Itt olvashatod néhány további ügyfelem véleményét arról, milyen együtt dolgozni velem:

„Aenean sollicitudin, lorem quis auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis sem nibh id elit. Duis sed odio sit amet nibh vulputate cursus a sit.”

Jonathan Alvarez

„Aenean sollicitudin, lorem quis auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis sem nibh id elit. Duis sed odio sit amet nibh vulputate cursus a sit.”

Russell Kennedy

„Aenean sollicitudin, lorem quis auctor, nisi elit consequat ipsum, nec sagittis sem nibh id elit. Duis sed odio sit amet nibh vulputate cursus a sit.”

Janice Griffin