Amikor először szembesültem vele, hogy Magyarország legfelkapottabb női önbizalomtréningjeit jórészt férfiak vezetik, bevallom, kicsit felszaladt gyérülő szemöldököm. Mintha egy vegetáriánus főzőtanfolyamot egy hentes tartana. Nem muszáj minden területen nőket nőknek tanítani vagy fejleszteni, de önbizalom témában ez valahogy furán hat. Vagy csak nekem? Persze, tudom, nem feltétlen a tréner neme számít, általában többet nyom a latban a szakértelem, az empátia és a hitelesség. De mégis hogy lehet, hogy a női önbizalom legnagyobb szószólói férfiak?
A magyar nők önbizalma: a béka feneke alatt
Egy 2021-es kutatás szerint a magyar nők átlagosan 6,2-re értékelték az önbizalmukat egy tízes skálán.
Közel 40 ezer nő válaszolt a kérdésekre, és a legtöbben elégedetlenek voltak a testükkel, a munkájukkal, a párkapcsolatukkal. A legmagabiztosabb csoport? Az eljegyzett és házas nők. Ez önmagában is beszédes: nálunk a nő akkor érzi, hogy ér valamit, ha valakihez tartozik.? Azért bízom benne, hogy nem ennyire sarkos a helyzet, vagy legalábbis a fiatalabb generációk ezt másképp látják és érzékelik már.
A férfiszemüveg, amin át a női önbizalmat látjuk
Ha megnézzük a legtöbb férfi önbizalomtréner anyagait, könnyen észrevesszük a mintát:
az önbizalom a vonzásról szól,
a cél: „hogyan legyél magabiztos, hogy tetsszél a férfiaknak”
és ha lehet, ne a karrierben vagy világmegváltó dolgokban teljesedj ki
De ez a nézőpont nem a női tapasztalatról szól, hanem inkább a társadalmi elvárásokról. Olyan mintákról, amelyek gyerekkorunk óta azt sulykolják, hogy nőként ne akarjunk túl sokat.
Kislány korunktól szerénységre nevelnek
„Ne legyél nagyképű!”
„Lányok nem kezdeményeznek!”
„Ne hangoskodj, legyél kedves!”
Ismerős mondatok, ugye?
Ezek az ártatlannak hangzó szavak szépen, lassan megtanítanak minket arra, hogy a vágyaink másodlagosak, és hogy az önbizalom vagy az önmegvalósítás valami önző dolog. És gyakran már középkorú nőként kapunk észbe, hogy elszaladtak az évek, és nem tettünk magunkért sokat. Vagy semmit.
A társadalmi forgatókönyv szerint a „jó nő” nem akar irányítani, hanem vár. Vár a megfelelő pillanatra. Vagy vár a férfire, aki mellett erősnek érezheti magát.
„Ne gondold túl” – amikor a női érzékenységet hibának látják
Az egyik legismertebb magyar önbizalomtréner szerint „a legnagyobb hiba, amit a nők elkövethetnek, hogy túlgondolják a helyzeteket, nem cselekednek, csak toporognak”.
És persze, van benne igazság: sokan közülünk valóban hajlamosak a túlzott agyalásra, a bizonytalanságba fulladó mérlegelésre. De amit ezek a férfi által kreált tréningek nem vesznek figyelembe, az az, honnan ered ez a viselkedésünk. És sajnos nem igazán adnak mankót ezek leküzdésére.
Mert nem arról van szó, hogy lusták vagyunk lépni vagy soha nem tudunk dönteni. Hanem arról, hogy generációkon át azt tanultuk: ne legyünk harsányak, ne akarjunk irányítani, ne legyünk kezdeményezők.
Ha egy nő gyorsan dönt, azt mondják rá, meggondolatlan.
Ha habozik, akkor bizonytalan.
Ha határozott, akkor rideg.
Ez a kettős üzenet az, ami miatt sokan „ túlgondoljuk” a helyzeteket, monitorozzuk és ezerszer is megrágjuk, hogy meg merjünk-e tenni valamit. A társadalom és a személyes sorsunk ugyanis nem mindig ad lehetőséget a cselekvésre. A cselekvés hiánya az én olvasatomban: az egészséges önbizalom hiánya.
Nem a férfiakkal van a baj, hanem azzal, hogy a nők hangja még mindig halkabban szól
Nem azzal van gond, hogy a férfiak segíteni akarnak a nőknek. Hanem azzal, hogy hiányzik a női hang, a női tapasztalás, a női nézőpont. Mert egy férfi sosem fogja igazán érezni, milyen az, amikor egy nő saját vágyait háttérbe szorítja, mert nem illik kezdeményezni. Vagy amikor egy nő csak akkor érzi magát értékesnek, ha valaki más ebben megerősíti. Nem tudja, milyen érzés, amikor egy nő bűntudatot érez, és ezért nem mond nemet. Egy ügyfelem mesélte, hogy minden alkalommal, amikor tárgyal és nemet kell mondania egy a cége számára kedvezőtlen ajánlatra, szinte fáj neki kimondani a NEM-et, és minden egyes alkalommal hatalmas frusztrációt él át. Amiből persze kívülről semmi nem látszik, de belül ezt cipeli magával.
Ideje, hogy a nők a saját nyelvükön beszéljenek önbizalomról
Pár évvel ezelőtt fiatal gimnazista lányoknak tartottunk lányklubot, ahol az egyik alkalmon Disney mesefilmek hősnőit vizsgáltuk meg, hogyan befolyásolja már egész fiatal kislányok (a célközönség) testképét a maga túlidealizált alakjaival. Közben azt is megnéztük, melyik szereplő bírt annyi önbizalommal, hogy saját jogán is elér valamit, és nem a férfi megmentőt vagy hőst várja a sztori végén. Érdekes volt látni, hogy az elmúlt évtizedekben a hollywoodi szuperprodukciók is fejlődtek, a nőalakok is eljutottak Hófehérkétől az önálló, bátor hősnőkig, pl. Mulán vagy Tiana. Reméljük, hogy ez a valóságban is megjelenik majd, és a felnövekvő generációk magabiztosabbak lesznek.
Az igazi önbizalom abból fakad, hogy megtanulok bízni a saját érzéseimben, döntéseimben, és abban, hogy a helyem akkor is megvan a világban, ha épp senki nem tapsol meg érte.
Most jött el az idő, hogy a női önbizalomról nők beszéljenek, nők írjanak, és közösen dolgozzanak azon, hogy lányok felnövekvő nemzedékeinek már ne ezt azt a rögös utat kelljen végig járniuk, amelyet ebben a cikkben mutattam be.
A magabiztosság nem attól fog nőni, hogy megtanuljuk, mitől leszünk „vonzóbbak” mások számára, hanem attól, hogy végre elhisszük: mindenféle elvárt viselkedés vagy szerep nélkül is elég értékesek vagyunk.
Ha tetszett a bejegyzés, és hasonló gondolatokat szeretnél olvasni női önbizalomról és lelki egészségről, a lenti gomb megnyomásával fel tudsz iratkozni a Bestie hírlevélre.